Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Leiner Laura- Bábel

7 éve
Sziasztok! Ne haragudjatok ezért a nagyon hosszú szünetért, csak vagy nem volt kedvem, vagy pedig nem volt időm írni. De most már itt vagyok, töretlen lelkesedéssel, úgyhogy vágjunk is bele az új könyvkritikába. A mai nyertesünk az nem más lesz, mint Leiner Laurától a Bábel. Nemrég kaptunk egy tízes listát irodalmon, hogy azok közül egyet válasszunk ki, és olvassuk el, és nekem erre esett a választásom. Be kell vallanom, nekem ez egy óriási kedvencem, ráadásul a mostani olvasás előtt ...

A KISHERCEG

7 éve
Tudom, mit gondoltok... hogy ez kicsiknek való. Pedig egyáltalán nem! Nem hinném, hogy bárkinek is be kéne mutatnom ezt a könyvet, mert : 1. alsóban kötelező volt 2. aki ezt nem ismeri, annak nem volt gyerekkora! Röviden összefoglalva azoknak az embereknek, akik ezt valamilyen ok folytán mégsem ismerik (de remélem ebből a rétegből kevés van): a Kisherceg egy parányi bolygón él, tele majomkenyérfákkal. Egy nap talál egy számára addig ismeretlen virágot, akivel rögtön egymásba ...

Ava Dellaira: Kedves Halottak

7 éve
Kedves Halottak Sokszor éreztem már fájdalmat az életemben: halál, csalódás, stb. Amikor egy könyvesboltban megláttam Ava Dellaira: Kedves Halottak című könyvét valami depressziós unalomra számítottam, de azért elolvastam. Meg kell, hogy mondjam, óriásit tévedtem: az egyik kedvenc könyvemmé vált. A mű története alapvetően hasonlít Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései című művéhez (erre Dellaira is utal a köszönetnyilvánításban). A történet egy Laurel nevű ...

Shakespeare- A vihar

7 éve
Sziasztok:) Először is mindenkinek boldog új évet szeretnék kívánni. Lássuk hát az új könyvkritikát! Nekem ez a könyv az egyik kötelező olvasmányom volt nem is olyan régen, és be kell, hogy valljam, bár ÓRIÁSI könyvmoly vagyok, ez a könyv nem nyerte el annyira a tetszésemet. A történet több szálon fut, és szinte alig lehet követni, hogy most éppen mi történik, vagy hogy ki-kicsoda. Az első 40 oldalnál feladtam azt, hogy állandóan visszalapozgassak, hogy most ...

Percy Jackson

7 éve
Sziasztok! Az első könyvkritikám az egyik kedvenc könyvsorozatomról fog szólni, a Percy Jackson-ról. Az olvasása közben nagyon bele tudtám élni magam a könyvbe, attól függetlenül, hogy fantasy, ezért ugye a való életben nem igazán történhet az meg, mint ami a könyvben igen. De hát ezért fantasy a fantasy, nem igaz? És aki még nem olvasta, és nem akarja megtudni a történetet, vagy esetleg annak a végkifejletét, akkor az MOST hagyja abba ezen bejegyzés olvasását, ...