Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Ava Dellaira: Kedves Halottak

2017-01-11

Kedves Halottak

Sokszor éreztem már fájdalmat az életemben: halál, csalódás, stb. Amikor egy könyvesboltban megláttam Ava Dellaira: Kedves Halottak című könyvét valami depressziós unalomra számítottam, de azért elolvastam. Meg kell, hogy mondjam, óriásit tévedtem: az egyik kedvenc könyvemmé vált.
A mű története alapvetően hasonlít Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései című művéhez (erre Dellaira is utal a köszönetnyilvánításban). A történet egy Laurel nevű lányról szól, akinek meghal a példaképe, a nővére. Nehezen tudja feldolgozni a tragédiát, ezen édesanyja viselkedése sem segít, aki más államba költözik. Laurel így egyedül marad apjával és nagynénjével, valamint még 4 évvel, amit ki kell bírnia a középiskolában.
Visszahúzódó természete miatt az őt körelvevő emberekkel nem oszthatja meg fájdalmait, így másoknál keres vigaszt: halottaknál. Leveleket ír már nem élő hírességeknek, énekeseknek - beszélget velük. Konkrétan bujkál az élet elől, mígnem egyszer rátalál a szerelem Sky megtestesülésében. Amint bízni kezd a fiúban, egyre hanyagolja a leveleket, és elkezd valóban élni…
Mint mondtam, nagyon megfogott a könyv, sokat gondolkodtam rajta, főleg az apró részleteken: milyen gyakran ír leveleket, miben hasonlítanak az emberek, akiknek ír, stb. Egyszóval rengeteg kérdés merült fel bennem. Mindenestre nagyon elgondolkodtató, mindenkinek ajánlom :)

Abszolút 5/5
Írta: Iza

Hozzászólások (0)