Percy Jackson

Sziasztok!
Az első könyvkritikám az egyik kedvenc könyvsorozatomról fog szólni, a Percy Jackson-ról.
Az olvasása közben nagyon bele tudtám élni magam a könyvbe, attól függetlenül, hogy fantasy, ezért ugye a való életben nem igazán történhet az meg, mint ami a könyvben igen. De hát ezért fantasy a fantasy, nem igaz?
És aki még nem olvasta, és nem akarja megtudni a történetet, vagy esetleg annak a végkifejletét, akkor az MOST hagyja abba ezen bejegyzés olvasását, ugyanis:
SPOILER ALERT!!!
Aki nem tudná, a történet lényege az, hogy van a főszereplő, Percy Jackson, akiről 12 éves korában kiderül, hogy félvér, ami pedig azt jelenti, hogy félig halandó, félig pedig isten. Percy elől 12 éves koráig titkolják, hogy ki is ő valójában, de mikor rátámad egy fúria (aki amúgy Percy tanárának álcázta magát) elviszik egy bizonyos Félvér Táborba, ahol találkozik a későbbi nagy szerelmével, Annabeth Chase-sel. A táborban kiderül, hogy az iskolai igazgatója a Félvér Tábor igazgatója is egyben. A táborban (ahova be kell költöznie Percynek) kap egy jóslatot, hogy vagy ő menti meg, vagyő pusztítja el az Olimposzt. Külön tetszik az, hogy ki az áruló, bár várható volt. Menet közben Percy anyukája lekerült Hádészhoz, és onnan ki kell szabadítani. A többi kötet is ilyesfajta kalandokat mesél el, de az most szeretném nem elspoilerezni, mert ha valakit érdekel, vagy esetleg kedvet kapott az én kis bemutatómtól hozzá, az úgy is elolvassa.
És akkor most jöjjön az én kis kritikám.
Külön nagyon tetszik benne, hogy a görög mitológiára épül az egész, de ezt ne úgy képzeljétek, hogy az ókorban játszódik, mert teljesen modern. Az egész 21. századi. Tetszik, hogy nem ragadtak le abban a korban, mikor ez a vallás a legmeghatározóbb volt, és ki tudtak belőle lépni napjainkba.
Személy szerint én nagyon élveztem, hogy bár Percy és Annabeth első látásra megtetszettek egymásnak, nem az a tipikus egymás karjába omlunk, mikor még csak nem is ismerjük egymást kapcsolat volt köztük. Az igaz, hogy ahogy telik az idő, és minél jobban megismerik egymást, annál jobban belehabarodnak egymásba, és a sorozat folyamán össze is jönnek.
De hogy ne csak pozitív dolgokat mondjak, mondok valami negatívat is (illetve írok).
Két észrevételem van. Az egyik az az, hogy nem értem, hogy miért mindig a főhős kapja meg a legfontosabb melót? Ez így túl kiszámítható. Már az első részben tudni lehetett, hogy az a jóslat rá fog vonatkozni, és senki másra, bármennyi plusz szereplőt hoztak is be a történetbe, akire esetleg igaz lett volna, lehetett tudni, hogy végül úgyis a főszereplő lesz a hős.
A másik pedig, hogy miért kell a gyerekeket elválasztani az isteni szüleiktől? Persze, megkapjuk rá a választ a könyvben, de én azt nem igazán érzem kielégítő oknak. Hiszen ha nem választanák el őket egymástól (mármint az isten szülőtől a gyerekétől), az nem is lázadna, nem is utálná meg ő.
Ezektől függetlenül én nagyon nagyon szerettem, remélem ti is.